Mikes Kelemen


Édes néném!
Legutóbbi levelében ked arról tesz említést, hogy igen unalmasan telnek napjai, bár ezt nem panaszként rójja fel a sorsnak, hanem csak szomorú lelki állapotjára keres véle magyarázatot. Mivel időmből s az itteni szerzetesi életvitelből untig tellik, elmesélem a ked felvidítására egy igen figyelemre  méltó fehér cseléd történetét, hadd lássa ked, hogyan viselik magukat a más népek asszonyai, ha már férjeik zablájából kuszabadulának.
De kezdjem a legelejitől, hogy ked is megértse a nevezett história minden cicomáját. A szóban forgó fehér cseléd bizonyos Jakab Halpir isztambuli orvos ifjú özvegye, becsületes nevén Regina Salomea sz.Rusieckich Pilsztynowa, aki férjétől eltanulta a felcserséget s aki hosszú európai kalandozás után ez év augusztus hónapjában elvetődött Vidinbe. A mi nagyságos fejedelmünk nagyobbik fia, József, egész kíséretével, aki valaha atyját szolgálta és pár száz katonájával épp itt állomásozott annak idején Hayvaz Mehmed pasa parancsára, aki egyszersmint ellátmányáról és teljes udvartartásáról is gondoskodott.Az ám, de a fiatal herceg igen leromlott állapotban került a dunaparti táborba s a pasa szeptember elején melléje rendelte a felcsernét, hogy kigyógyítsa bajaiból. Egy hónap leforgása alatt talpra is állt a hercegünk s úgy pompálkodott udvaroncai között, mint páva kakas a baromfi udvarban. Karmazsin bársonymentékben, drágakövekkel, cobolyprémmel diszített köpenyekben, gyöngyös kalpagokban járt-kelt pompás hátaslovain s drága szelencékből szívta a jófajta tubákot. Nem is elégedett meg többé a felcserné gondoskodásával, hanem egyre merészebb igényei támadtak irányába. A világot járt, tűzról pattant özvegynek azonban volt annyi sütni valója, hogy nem áltatta magát hercegi násszal. Amikor látta, hogy sehogy sem tud szabadulni a herceg tolakodásától, egy éjszaka pökött s lépett, ahogy nálunk, Erdély országban mondani szokás. Csónakkal szökött meg a Dunán s Havaselve felé vette az útját.
Aranyos néném, nehogy azt higgye a fent lefestett históriából, hogy fejedelmi kancellár létemre megfeledkeztem arról a tiszteletről és szeméremről mellyel uramnak, a nagyságos fejedelemnek  tartozom, s utána címét és rangját örökölő utódjának. Azért cicomáztam így ki a történetet, hogy ked teljes valóságában s annak minden részletében megismerje az eseményeket s mintegy maga elé képzelhesse ifjú hőseit. Ezen felül, bizonyos vagyok abban, hogy keden kívül senki kezébe nem kerülhet ez a levél.
Nos, a menyecske szökése miatt végül rajtunk csattant az ostor. El sem tudom mondani, hány keserves napon és éjszakán kutattuk nyomait a folyó menti nádasokban és halászok falvaiban. Felbőszült hercegünk kémkedéssel vádolta be felcserét a pasánál s követelte fejének vételét. Végül török kézre került a szerencsétlen pára, de a hajtó vadászat és a nagy ideg kimerülés is meghozta fekete gyümölcsét. Főméltóságú hercegünk ez év novemberében örök álomra szenderült. Utóbb tudtam meg, hogy a lengyel származású felcsernének sikerült kiszabadulni fogságából s emlékeit a legcifrább aplólékokkal fűszerezve jegyezte fel az utókornak.
Gondolom elunta már ked ezen színes história kacskaringóit, de azt is  reménylem, akadt egy-két asszonynépnek megszivlelendő okulás is benne. Gondolta-e volna szerencsétlen ötséről, hogy rokkant árvaságában ilyen furcsaságokba keveredik, főleg, hogy nagyságos fejedelmünk elhunyta után maga is szíves-örömest utána halt volna, mintsem ebben a nyomorúságos számkivetésben tovább éljen.
Maradok a ked hű csodálója és szerető ötseúra,
Gr.Mikes Kelemen
Kelt.Vidinben, az Úr 1738. esztendejének december havában.


Talán ez is tetszene:

0 megjegyzés: