Mikes Kelemen
Édes néném!
Legutóbbi levelében ked arról tesz említést, hogy igen unalmasan telnek
napjai, bár ezt nem panaszként rójja fel a sorsnak, hanem csak szomorú lelki
állapotjára keres véle magyarázatot. Mivel időmből s az itteni szerzetesi
életvitelből untig tellik, elmesélem a ked felvidítására egy igen
figyelemre méltó fehér cseléd
történetét, hadd lássa ked, hogyan viselik magukat a más népek asszonyai, ha
már férjeik zablájából kuszabadulának.
De kezdjem a legelejitől, hogy ked is megértse a nevezett história minden
cicomáját. A szóban forgó fehér cseléd bizonyos Jakab Halpir isztambuli orvos
ifjú özvegye, becsületes nevén Regina Salomea sz.Rusieckich Pilsztynowa, aki
férjétől eltanulta a felcserséget s aki hosszú európai kalandozás után ez év
augusztus hónapjában elvetődött Vidinbe. A mi nagyságos fejedelmünk nagyobbik
fia, József, egész kíséretével, aki valaha atyját szolgálta és pár száz
katonájával épp itt állomásozott annak idején Hayvaz Mehmed pasa parancsára,
aki egyszersmint ellátmányáról és teljes udvartartásáról is gondoskodott.Az ám,
de a fiatal herceg igen leromlott állapotban került a dunaparti táborba s a
pasa szeptember elején melléje rendelte a felcsernét, hogy kigyógyítsa
bajaiból. Egy hónap leforgása alatt talpra is állt a hercegünk s úgy
pompálkodott udvaroncai között, mint páva kakas a baromfi udvarban. Karmazsin
bársonymentékben, drágakövekkel, cobolyprémmel diszített köpenyekben, gyöngyös
kalpagokban járt-kelt pompás hátaslovain s drága szelencékből szívta a jófajta
tubákot. Nem is elégedett meg többé a felcserné gondoskodásával, hanem egyre
merészebb igényei támadtak irányába. A világot járt, tűzról pattant özvegynek
azonban volt annyi sütni valója, hogy nem áltatta magát hercegi násszal. Amikor
látta, hogy sehogy sem tud szabadulni a herceg tolakodásától, egy éjszaka
pökött s lépett, ahogy nálunk, Erdély országban mondani szokás. Csónakkal
szökött meg a Dunán s Havaselve felé vette az útját.
Aranyos néném, nehogy azt higgye a fent lefestett históriából, hogy
fejedelmi kancellár létemre megfeledkeztem arról a tiszteletről és szeméremről
mellyel uramnak, a nagyságos fejedelemnek tartozom, s utána címét és rangját örökölő
utódjának. Azért cicomáztam így ki a történetet, hogy ked teljes valóságában s
annak minden részletében megismerje az eseményeket s mintegy maga elé
képzelhesse ifjú hőseit. Ezen felül, bizonyos vagyok abban, hogy keden kívül
senki kezébe nem kerülhet ez a levél.
Nos, a menyecske szökése miatt végül rajtunk csattant az ostor. El sem
tudom mondani, hány keserves napon és éjszakán kutattuk nyomait a folyó menti
nádasokban és halászok falvaiban. Felbőszült hercegünk kémkedéssel vádolta be
felcserét a pasánál s követelte fejének vételét. Végül török kézre került a
szerencsétlen pára, de a hajtó vadászat és a nagy ideg kimerülés is meghozta
fekete gyümölcsét. Főméltóságú hercegünk ez év novemberében örök álomra
szenderült. Utóbb tudtam meg, hogy a lengyel származású felcsernének sikerült
kiszabadulni fogságából s emlékeit a legcifrább aplólékokkal fűszerezve
jegyezte fel az utókornak.
Gondolom elunta már ked ezen színes história kacskaringóit, de azt is reménylem, akadt egy-két asszonynépnek
megszivlelendő okulás is benne. Gondolta-e volna szerencsétlen ötséről, hogy
rokkant árvaságában ilyen furcsaságokba keveredik, főleg, hogy nagyságos
fejedelmünk elhunyta után maga is szíves-örömest utána halt volna, mintsem
ebben a nyomorúságos számkivetésben tovább éljen.
Maradok a ked hű csodálója és szerető ötseúra,
Gr.Mikes Kelemen
Kelt.Vidinben, az Úr 1738. esztendejének december havában.
0 megjegyzés: