Tanitások 2




Ha már minden állitás
tagadását is megtapasztaltad,
akkor lehet, hogy megöregedtél.
*
A bölcsesség ott kezdődik,
amikor a rosszban meglátod a szükségeset.
*
Mielőtt jónak minősitenél
egy cselekedetet,
vizsgáld meg a következményeit is.
*
Amikor isszuk a kisüstist,
nem gondolunk arra, hogy
egy szende fehér virág végterméke.
*
Gyakran hangoztatja:
Mindenről le tudok mondani !
de csak amig egy napon
nem találja a fogkeféjét
*
Nincs olyan
tartós családi házfal,
mely nem állna
egy beépitett asszony talpán.

 *
Eljött az ideje,
hogy a megbocsátások
esedezzenek kegyelemért,
annyi pusztitást okoztak.
*
Sziv nélkül hallgatni egy hegedű sirását,
 annyi, mint emlékezetből festeni meg
egy fiatal nő aktját.
*
Miközben növekszik
az irástudók száma,
egyre több az amnéziás.
*
Az igazi tengerész
nem felejti el
a part zöldjét.

*
A gének üres urnák,
mi töltjük meg őket
életünk árán.

*
Bármilyen titán mása
 is legyen egy szobor,
az a sorsa, hogy néha veréb látogassa.

*                  
Néha olyan iramban
diktálnak a napok,
hogy nincs időnk,
gondolatjelekkel bibelődni.
*
Az igazi társ pillantása
úgy cirógatja mozdulatainkat,
mint madárdal a virágok nyilását.
*
A kerék nem
emberi találmány,
csupán a földgömb olcsó utánzata.
*

Idős korára
a sokat rángatott  kasza fellázad
és gazdája ellen fordul.
*

Mire kijártam a szenvedés egyetemét,
a siker-hivatalban
minden állás betelt.
*
Az igazi szabadság,
az, ha szived szerint teszel-
A sziv szabadságáért
azonban vállalnod kell tetteidet.

*
Nem gerincem rohamos apadása
a mérvadó, hanem rég nem látott
unokám növekedése.
*



Furcsa, hogy
az irodalom első szikrája,
egy vak görög szeméből pattant ki.
 *
Minden lehulló levéllel
halottaink üzennek,
de még nem értjük a nyelvüket.
 *
Rengeteg teleirt lap mögül
a költő halála olyan,
mint hosszas harangozás után
beálló csend.
*
                
Mielőtt hadba szállt volna
egy holnapi érdemrendért,
bemelegitőül lemészárolta
tegnapi kapcsolatait.
*
Legtöbbször a csillogó
nagyestélyi csak kötés
a belső sebeken.
 *
Amikor a művész hegedül,
játszani engedi
a benne lakó gyereket.

*
Aki egyetlen mesterséghez
sem ért, hamarosan
mindenre képes lesz.
*
Némelyek csak azért követnek,
mert tetszik nekik a hátsód.
*
A teremtő egyenlően osztott
mindenkinek önérzetet,
de sokaknál megfeledkezett
a használati utasitásról.
*
Ha elveszited a fejed,
ne bizd másra a keresését.
*
Pályafutásuk végén,
sokan már nem emlékeznek,
miért álltak startvonalhoz.
*
Van aki csak azért kéri ki
mások véleményét,
hogy megcáffolhassa.
*
Van aki semmiben sem hisz.*
Újságot is csak azért olvas,
hogy legyen miben kételkednie.
*
Ifjú korunkban szépek
és buták voltunk.
Öregségünkre eltünik a szépség.
*
Minél rövidebb a tanmese,*
annál hosszabb ideig
tudjuk észbe tartani.

             
               
Ha nem talállak otthon,*
még nincs semmi vész,
fő, hogy te pontosan tudd,
hová mentél.
*

Abban a korban vagyok,
amikor nyáron is
fejemre havazik.
  *               

A kamaszok hiába igyekeznel
komolyan venni az életet,
folyton kitör belőlük a nevetés.
 *
Mire a „magos” vár felépült,
senki sem tudta,
mennyi benne a habarcs
és mennyi a legenda.
  *

Olyan ritkán találkozunk,
hogy maholnap
csak a kocsid rendszámáról
ismerek rád.
 
*               
Mire visszatérsz
úgy fogsz találni,
mint középkori őrtornyot:
naposabbik oldalamra csonkán.
   *                
        
Olyan vagy mint a tükör:
csak más arcát kutatod,
a magadét ezüstfüggöny
mögé rejted.
              
.*
           
Hivatásos békeharcos volt,
amig fogságba nem esett.
Azóta már csak
a nyugdiját várja.

*              
Minden vérbe mártott test
súlyából  addig élhet,
mig vérében megtűri
a szükséges antitestet. *

Az,ki folyton mögüled lesi,
mit ültetsz, hol boronálsz,
csak árnyékát veti földedre,
nem veszi át tőled a kapát.
*

Csak akkor vesz tudomást
a forradalmakról,
mikor azokat felvették
 a történelemkönyvbe.
 *            
Az óra úgy működik,
mint a nyaktiló:
minden kettyenésre
lefejez egy percet
.
*
A felnőtt az a parány,
akire gyermekkorunkban
felnézünk.
              

*
A világ csak
két részre osztható:
rám és az önzőkre.
*

Minden tudományból
jelesre vizsgázott,
csak valóságból bukott el.

*
A mondat végén
néha annyira elbizonytalanodik a pont,
hogy gondolatjellé folyik.
*
               
A pacsirta dalában
van  valami
a szférák zenéjéből.
.


Pársorosok


(handicap)

Testem után
szemsugaramról is
leváltál,gyermekem.
Esténként úgy fájsz,
mint a félszeg
hiányzó lába,
időváltozáskor.

(idill)
Szeretnék elbeszélgetni
felmenőimmel,
egy csésze forró
tea mellett,
mintha csak
agg önmagammal
vacsoráznék.

(kivánság)
Szép lenne
visszanézni halálunkból,
mint felhő széléről
a lennt maradt idegenre,
kivülállóként látni a régit,
a levetkőzöttet,
akár üres csigaházat,
melyben oly sokáig megbiztunk.

(megszokás)

A fájdalmat csontjaim,
idegeim tanitották,
ha percre is kimaradna,
oly ijesztő lenne,
mint a délig tartó éjszaka.



(félszegen)

Egy ideje oly
ernyedten ülünk,
mint luxusgép utasai-
csomagjainktól,
az eredendő gravitációtól,
lábunk terétől fosztottan,
mintha mi lennénk
 a repülés sebesültjei-
üléseinkhez szijazva,
szőke légikisasszonyok
szolgálják fel
a félszegeknek járó toleranciát.

(interrogáció)

Fejed elszórtan
néhány kontinensen,
lábad,karod
rég beépült
idegen testekbe,
itthon már csak
cafatokban a lényeged,
egy porc,tépett ideg
élte túl a rengéseket.
Ó népem !
Látlak-e még viszont egészben ?

(szinlelés)
Amikor távol vagy,*
óraketyegés szabdalja napomat
s este a konyhaasztalnál
két hangon szólok:
szinlelem a párbeszédet.

(termékenység)

 Miután kizártak
a bölcsek tanácsából
 s a sikeresek ülésére
meg sem hivtak,
bezárkózva hallgatom
a csend tollpercegését.
(rövidzárlat)
Felismerés és  vers között
ott van a kétely,
a sodrás és a métely,
a pont egy terület,
mint jel a feszület-
igy felismerés és vers között
néha nincs vetület.


Három sorban


Bordáim alatt
laza húrrá egyénit
a nap idege.

Talp-szelet agyag.
Aludni készülök,
levetem cipőm.


Ibolyaléptű
szél toccsan hó könnyébe
nyoma a versen




Lezárja pillám
liliomos ágyamon
ólomba takar





ég-selyem reped
madarak kedve eped
fogan az erdő




Barackfa szirma
hull lezárt szemhéjára
lepke-szemfedél


lepkeszárnyú fény
árnyak fején korona
versbe menekül




havazik lágyan
öregedő arcára
fehér fehérre

Jégmadár teste,
bordáim közt pihegő
egyszer kiröppen.


Tavasz kórusa
ezer szólamával
gyümölcsöt ringat.


Némák a tüzek
És a nyugtalan nyelvek-
Holtak beszélnek.

A kép egészét,
Ezer színét nem látod.
Lépj ki belőle.

Dobogó anyag.
Anya fiának adja,
Bibe a szélnek


Szőlőszem nedve
Csöppen ifjú nyelvére,
Beérett szavak


Mozdulatot önt
a kőbe, lelket soha:
csak ember-erő.


Vadgalamb-pihe
Libben a kézfejemre,
Levegőég-vágy


Hiány ábrája
Ezerarcú naptükör
Benned a válasz.


Annyi virág
Halt már el bennem-
Téli kert vagyok.


Bánatom madár
Képében röpköd fel-le:
Barlangba tévedt.


Bordáim alatt
laza húrrá egyénit
a nap idege.

Talp-szelet agyag.
Aludni készülök,
levetem cipőm.

Szép a váza-test
mégis lelkét keresem
a tűnt virágot



Ház.Otthon akkor
ha magad nyitod-zárod
kapuja ajkát
*

Tárt szárnyú madár
nekem titkos könyv lapja :
nem értem szavát
*
Téli virradat
ezüstös fátyol terül
öreg fejemre

*

Este még szitált
a hold kiváncsi fénye
most jégen csúszkál

*
Kopár őszi fa
reggelre kivirágzik
már szitál a hó

*
Dália feje                               
hullt le mint suhintásra           
hangtalan sikoly                     .
*
Most alszik a fa.
Álmodja a tavaszi
virág ébredését
*

Utolsó levél
porba hullása.Lejárt
a homokóra.
*
A fa holtában
emléktekerccsé válik
rost-útak múltja.
*
Szomorú alkony                 
sóhaj párája lebben
vérvörös rózsa
*
Muskátli vacog.
Dér festi át szirmait,
már bekérezne.
*
Nap foga villan
szende krizantém szirmán ,
fukar mosoly.
*
Ma feszül húsa
a magon.Holnap ráncos
bőr a homlokon.

*
Gesztenye koppan
a régi árnyas padon
rád emlékezek.

*
Fotó a falon
rokonok csoportképe
búcsúzó darvak.

*
@Gyermeki gondok
sárga palackpostája:
tépett füzetlap.
*
Arca kiszáradt                               
sikján megcsillan szeme                
üde tavacska                                   
*
Halvány felirat
csont-erdő a fa alatt
kopár tömegsir
*
Szülőföld párnám                           
levélpokróc takaróm                       
dúsgazdag vagyok.                        
*
Madár az égen
gondolatom szabadabb
porban is szárnyal.
*
Beborult az ég
fekete a szilvafa
varjat virágzik.
*
Vén óra üti
el az utolsó percet
virrasztó bagoly.
*
Mélabús óra
égve felejtett gyertya
sebemre csöppen.
*
Régtől porladó
irástudó tekercse
Baráti tanács
*
Kerek hold szeme
villan zárt ablakomra
tudom, nem jössz el.
*
Lámpagyújtáskor
két öreg kéz összeér
kint havazni kezd
*
Erdei kunyhó
ablakain pókháló
ifjonti emlék.
*
Szürke vércse
száll kunyhómra.Szétrebbennek
nyári álmaim.
*
Éjjeli vihar
tépi a fák húrjait
Wagner muzsikál.
*
Füstszinű felhő
akárha romos kastély
múltba száll a perc.
*
Eltépte a szél
utolsó dáliámat.
Jégvirágillat.
*
Evezőm eltört
szennyes habok sodornak
megöregedtem
*

Ólomléptű szél
söpri halomba a port
csak ennyi maradt.
*
Őszi sugár hull
a hervadó rózsára
siró nevetés.
*
Szigorú tükör
naponta megbüntet egy
elnyűttebb arccal.
*
Nem múlt el óra
véráldozat nélkül
nyomom vöröslik.
*
Csillag hintázik
magányos kunyhóm fölött
cérnája vékony.
*
Éjhosszat mesélt
Hold-anyó tekintete
szemem karikás.

 *
Lótusz kelyhéből                                  
esőcsepp könnye páráll -                
bánatom oszlik.                                    
*
Gondolatait
sárga tekercsek őrzik,
lelke megszökött.
*
Távolodó daru
hangja fekete lepel -
gyászol a mező
*
Szépségét félti,
rejtené fátyol mögé -
beles az idő.
*
Mocsárba tévedt :
számok közt magánhangzó -
senki sem érti.
*
Visszanéz a nap,                                                    
pipacs hull gyászlepelre:                                        
végső kegyelet.                                                                         
*
Eltörött az ég                                                      
pohara.Most a fák                                                  
aranyat isznak.                                                       
*
Ritkul az erdő
Ösvény fut lábam elé
Nem maradhatok.
*
Bősz tenger az ég,
Szél dobálja a holdat-
Magányos ladik.
*
Régen eltörött
mives porcelán csészém-
ajkam emlékszik.
*
Folyó vagyok,
medrem a köves világ –
tengerbe halok.
*

Elveszek a nap
szines játékai közt-
semmi sem okit.
*
Tavalyi selyem
mintái elmosódtak –
ködös sejtelem.
*
Ráüt egy gombra
csak amúgy, találomra:
kitörölt sorsok.
*
Mester példája,
el nem hangzott tanitás-
örök táplálék.
*
Sárga hold-alma,
csonttá fagyott ujjakkal
fűzfa kinálja.
*
Gomolygó, ólmos
köd, szivemre bánat száll.
Csönd fújdogálja.
*
Ifjú arcommal
folyó tükre futott el.
Ki áll a parton?
*
Pirkadat hasad,
csurog mézédes bora,
hajnalkák isszák.
*
Fekete szobor
teste körül hókeret-
madár nézi.
*
Száraz falevél
röppen, semmibe tünik-
mutatja útam.
*
Eső kopogtat
kunyhóm bádogfedelén-
nem nyitok ajtót.
*
Fecske búcsúzik,
ereszem alatt hagyja
tollát: várok rá.
*
Béka érkezik.
Serényen törli orrát
egy gólyahirben.
*
Páva tolla
hull lábam elé: hajamba tűzöm,
költő éke lesz. 
*                               
folyton cseréli
ruháját a liliom –
lepkének tetszik.
*
Elvirágzott a
rózsa-pir.Tüskéről szól
ezután a dal.
*
Farkasok nyomát
kutatja a téli szél.
Mire kiváncsi?
*


Éjjel havazott.
Cickafark-teát iszok
nyomtalan csendben.
*
Farkas bundáján
sült őzhúst falatozok.
Teljes a béke.
*
Esős éjszaka,
felráz a köhögésem.
Teát kivánok.
*
Szentjánosbogár                         
villódzik a sötétben –
éjjeli műszak.
*
Hajnali tücsök
gyantázza hegedűjét-
ma szép időnk lesz.
*
Vendégek jöttek:
két pillangó-kisasszony
velem ebédel.
*
Pacsirta tartja
csőrében útam végét –
egyre közelebb.
*
Ájult vadgalamb
hull a rózsabokorra,
felsebzik egymást.
*
Fekete holló
billeg a havazásban,
jelmezét ölti.
*

Jégpáncél alatt
nyüzsög a halnép raja,
szegen a háló.
*
Kitárom karom,
lábam elrugaszkodik,
nem vagyok madár.
*
Tücsök vonója
babrál a hó föggönyén-
tavaszra látni.
*
Most már csak várok,
mint kiszáradt hársfa,
de ember vagyok.
*
Elázott szúnyog
tenyeremen száritom,
érzem, belémcsip.
*
Meggyvirág pattan,                        
fagy foga villan szirmán-               
elszámitotta.                                   
*
Magas sziklák közt
lepusztult, kietlen völgy –
sas-ejtette nyúl.
*
Szilvafa ágán
fagyott holló.Havazik.
Most lesz angyallá.
*
Egyszer rádfújnak
s elszállsz mint futóhomok.
Ilyen egyszerű.
*
Langy szellőcske fúj,
rózsa himpora szitál
egy lány ajkára
*
Ablakom szemén
megolvadt a jégvirág-
rájár a darázs.
*


Kertem kottalap,
szél babrálja,gyűrmöli,
úgy sincs énekes.
*
Elolvadt a hó,
varjútetem a sárban –
hernyók tanyája.
*
Már nincs falevél,
de hó sem szitál:
van mire várni.
*
Becsukom ajtóm,
tűz ropog kályhámban,
orgonálhatnak.
*
Én döntöttem, hogy
hegyre vagy völgybe menjek.
El kell viselnem.
*
Kunyhóm tetején
bagoly rikkant élesen-
éjjelizene.
*
Bújócskát játszik                            
a nap.Egész mezőnyi                      
virág keresi.                                    
*
Kitakart sebem                               
nyilik, mint piros virág-                 
lepke udvarol.     
*
Déli harangszó,
harangvirág bólogat
sikertelenül.
*
Feldobott érem
minden oldalról fényes,
annak aki lát.
*
Arcomra száll egy
lepke:  könnyemet issza,
szemem sem rebben.
*
Zápor szapulja                               
kertem.Virágaim                            
reszketve sirnak.                            
*
Harkály kopogtat,
a téli fát gyógyitja:
szüntelen műszak.
*
Vánszorgó folyó
medre tengerbe tágul
kötelező sir.
*
Minden rendjén van
a nap forrón simogat
bár érezhetném.
*

Bevégeztetett.
Már csak néhány millió
van terveimben.
*
Zárt tűzhelyemen
fő tápláló levesem
sokak javára.
*
Óév virága
hull.Kinyitom ablakom.
Friss hó illata.
*
A kopár földre
fehér gyolcs terült éjjel:
újszülött-várás.
*
Újév hajnalán
mosolyogva ébredek:
remény csiklandoz.
*
Habfehér cica
nyakán rózsaszin masni :
újévajándék.
*
Újév reggelén
cirmos papucsom köszönt :
azt hiszem, jó jel.
*
Csecsemő az év
még puha és habfehér
örüljünk neki.

Tavaszi hajnal
Ibolya szeme nyilik                                                                 
Miért könnyezik ?
*
Madárcsicsergés
ébreszt minden reggelen
hangom is frissebb.
*
Új ruhát öltött
a nyir.Patak tükrözi
karcsú idomát.
*
Magnóliaág                                    
hosszú téli estéken                         
emlékszem majd rád.                     
*
Dúsan nyilik a
meggyfa ezernyi ága :
legyen mi hulljon.
*
Szomjas sáska hullt                      
csészelevélből iszik.                     
Tavasz búcsúzik                           
*


Almavirág hull.
Nap nap után múlik el
még egy kikelet.
*
Búcsúzó tavasz,
zsebkendőjét szél fújja -
szilvavirágok.
*
Elfogyottt a Hold.
Tavaszom végét járja-
gyakran fáradok.
*
Kacag a patak.
Nap-lány vakargatja
jégfoltos hátát.
*
Elbújdosott már
a tél, mint öreg állat,
völgyben haldoklik.
*
Hó alól ébred
pirosló csipkebokor –
tavalyi mosoly.
*
Fecskék a dróton,
Sorakozó hangjegyek –
Tavaszi dallam.


Szóra nyilik a
virág. Szaporán jegyzem
bölcs tanitását.
*
Halott fa lelke
a hegedü húrján kel
ismét életre.


*
Virágba borult
a szilvafa.Illik rá
a shiromuku.
*
Emlékezetből
festeni fiatal nőt –
süket hegedül.

Éjjeli vihar
tépi a fák húrjait
Wagner muzsikál.

*

Rigó-szonáta
két oktávval mélyebben
hangzik idebenn.
*
Tiszta időben
Mily közelinek tünnek
Falum hegyei !
*
Fenséges csúcsok-
elérhetetlenségük ára
a magány.

*
Kiszáradt meggyfa
gazdátlan kert közepén –
Sírhanton kereszt.
*
Bagoly rikoltoz.
Hold szemére gyászfátylat
von az esti szél.
*
Orgonavirág
kunyhóm ablaka alatt-
illatod ébreszt.
*
Ellobbantak az
ünnepi gyertyafények-
soha ily sötét.
*
Megérkeztek a
hosszú, meleg napok –
nem nézek vissza.
*
Káposztalepkét
pörget az őszi szélvész-
neki haláltánc.
*
*
Szines pillangót
pörget a tavaszi szél-
nézem táncukat.

Hajnalkavirág
néz elszántan a napba-
harmatot könnyez.
*
Menekül a tél.
Fályla úszik utána-
hóvirágmező.
*

Kunyhóm tetején
Bagoly huhog szüntelen,
Csak forgolódok.
*
Egydül vagyok,
Mégsem kuksolok némán,
szivem’ faggatom.
*
Elolvadt a hó.
Felismerem rokonom:
vén hollótetem.
*
Enyhe fuvallat
a hajnali rét felett-
Ásitó füvek.
*
Milyen jóleső,
teljes napon át
járni az erdőt !
*
Cseresznyevirág
kelyhére száll a vadméh-
gyümölcsfogamzás.
*
Látom az ujjam,
mégis más térben vagyok,
testemen kivül.
*
Mozdulatlan lét,
Csak az idő vágtázik –
Izgága bogár.
*
Ág-bogon régen
elröppent madár tolla-
kifakult emlék.
*
Tavaszi virág-
szivemet gyógyitó ir
most érik benne.
*
Bús tekinteted
Röpvonalát követem-
Távozó madár.
*
Ma kettőt felém,
holnap duplán távolodsz-
tanuljuk egymást.
*
Leszállt az alkony,
Zörgő levelek jelzik
Közeledésed.
*
Hajnali sugár.
Ébredező jelenem
les át a résen.
*
Katicabogár
piros levélre röppen-
együtt múlnak el.
*
Ha elkezdődnek,*
egyszer véget is érnek:
békénk törvénye.
*
Elgyötört vagyok,*
de reggelig felejtem –
rám vár egy új nap.
*
Hajnali csöndben*
csak a vén falióra
számol fennhangon.
*
Elemek harca
dúl bennem: testem viz,
lelkem tűz lángja.


Repülésedhez
nem elég pusztán a szárny :
toll is kell hozzá.
*
AFORIZMÁK

Bárhová mennél,
nyitott kérdések várnak:
huzatos a Föld.
*
Lényeges a cél:
bunkóvá alakulhat
a sétabotod.
*
Fenyőt ültetek:
egyetlen esélyem, hogy
tettem túléljen.
*
Ha azt imádod,
ki valamit ad neked,
magad szereted.
*
Bármeddig jutnál,*
nyitott kérdések várnak:
huzatos a Föld
*

Erőm elhagyott -*
most bölcsesség kellene,
hogy elviseljem.

*
Arcod sebhelye*
szépségen ejtett csorba,
lelkedé: emlék.

*
Ha már mindenre*
bölcsen rábólintottam,
zavar a közöny.

*
Mindenkit sérthet,*
ha sérthetetlenséged
a beszédtéma.

*
Egyetlen arcmás*
soha ne fakuljon ki:
az eszményképed.
*
Aki töviset
ültet, számolnia kell
a tüskékkel is.
*
Jó anyag úgymond,
minden fában megterem,
művész kell hozzá.
*
A hiú ember*
kristálytükörnek nézi
a pocsolyát is.
*
Úgy bámulom ma
az eget, mintha holnap
már nem lenne ott.

*
Ha nyelvezeted *
vagdalásra használod,
gyakran tisztogasd.

*
Olyan eszmét vallj,
melynek szárnyát nem tudja
letörni a kéz.
*
A kakaskodást*
csak szemétdomb szinpadán
lehet játszani.

A telhetetlen*
kivágja a gyümölcsfát,
a bölcs megnyirja.
*
Ha megcsodálod*
versenytársad szépségét
nem leszel csúnyább.
*
Ma senki előtt*
nem emelünk kalapot:
sokan ráfáztak.
*
Nyesem a silányt,*
mint hasztalan, vad dudvát,
magamon kezdtem.

*
Jól csak szivével*
lát az ember – persze ha
van neki ilyen.
*
Bús tücsök hangol
-kertemben őszi szél-
gyászindulóra.
*
Ha olyan lenne,*
mint amilyenre festik,
farkára lépnék.
*
Ne add fel azért,
hogy soha, senki, semmit …..
te folyton kutass .
*
Az egyenes út is
hosszú lesz, ha gyakran
tartasz pihenőt.
*
Ha megtollasodsz,
nem biztos, hogy sikerül
a repülés is.
*
Ritkasággyűjtő
vagyok: folyton keresem
a Barátságot.
*
Mikor célba érsz,
megszünnek az utazás
élvezetei.
*
Ha nem kérdezel,
el kell türnöd minden nap
a csend válaszát.
*
Mikor választ kapsz,
a kutakodás útja
elveszti célját.
*
A nyers erőszak
nem egyéb, mint az erő
félreértése.
*
Ha nem lennének *
tolvajok,nem ismernénk
a páncélszekrényt.
*
Amin nem lehet *
nevetni, azt legfennebb
megmosolyogjuk.
*
Aki nem lehet
már szerelmes, átvedlik
állatbaráttá.
*
Ha meggyújtasz egy
könyvet, a költő lelkét
dobod máglyára.